Eliot
A rajza eszméletlen jó volt — gondoltam vissza az engem ábrázoló rajzra.— Nem mertem neki megmondani, hogy nagyon is jó lett, sőt, még annál jobb! Ahelyett csak megdicsértem egy olyan szöveggel, "látod, tudsz te, ha akarsz ". Ez a rövidke mondat, mely őszinte mosolyt csalt az arcára.
Ilyen őszintén még senkit sem láttam mosolyogni. Látni akarom még ezt a mosolyt, s mindent be is vetek az ügy érdekében. Megszerzem magamnak, az enyém lesz. De hogyan? Tudom, vagyis látszik, hogy többet érez irántam, mint egy egyszerű ember iránt, ahogy rám néz olyan, mintha szeretne. Vajon tetszem neki? Persze, mindenkinek bejövök. A kérdés az, hogyan is környékezzem meg, hogy ne legyen túl nyomulós. Szemezzek vele? Nem, az nem elég, Ian kemény fiú, egy kis szemezés nem enyhíti meg.
A legrosszabb, hogy be sem vallja magának az igazat, miszerint meleg. Biztos vagyok benne. Hat méterről is felismernék egy meleget.
Flörtöljek vele? Ez talán bejön, és rájön, hogy szeret vagy tetszem neki.
Nem — ráztam meg a fejem. — Ez hülyeség, egy kis flörttől az ember nem jön rá, mit is érez, különösen nem az Ian fajta emberek. Makacs, versengő, nagyképű és tagadja a szexuális beállítottságát.
— Eliot — szólított fel az anyagozást tanító tanárnő —, a vázád egy kicsit eldeformálódott, figyelj oda!
Ránéztem a vázára, amit éppen készítettem, eldeformált. A tanárnő pontosan megfogalmazta a váza formáját.
Alul a gömbölyded helyett furán ovális alakú, felső része a szokott szájnál nagyobbra sikerült. Nem hiszem el, nem akar vázára hasonlítani. Bármennyire is próbáltam, nem sikerült. Festeni, rajzolni nagyon jól tudok, de agyagozni egyáltalán nem, ha visszagondolok az előző órai feladataimra, elszörnyedek. Béna vagyok benne. Nem lehet mindenben jó lenni. Na, jól van, feladom, nem megy ez nekem. Persze Briannek megy, ő mindenben jó. Nagyszerűen fest, rajzol, szobrászkodik. Magában tökéletes. Imádom Briant, szoktunk veszekedni, de azért szeretjük egymást. Fura is lenne ennyi év után, ha nem szerettem volna meg, ő tanított meg rajzolni és festeni. Kiskoromban bíztatott, hogy ne adjam fel a rajzolást, nagyon béna voltam, most meg nagyon jó. Sokat köszönhetek neki. Megvan! Tanácsot kell kérnem tőle Iannel kapcsolatban. Tudja, hogy meleg vagyok, mégsem mondja el anyuéknak.
Kicsengettek. Meg kell keresnem Briant, milyen órája is lesz? Festészet — futottam ahhoz a teremhez, ahol a festészetet tanítják.
Meg is lett, a folyosó közepén volt két haverjával, éppen oda akartam menni, mikor észrevettem Iant, és az ő vizslató tekintetét. Mit keres itt? Lehet, hogy engem. Ránézett Brianre, mire gonoszan megvillant a szeme. Mi baja Briannel? Lehet, hogy utálja.
Ez az, ami nekem most kell, féltékennyé teszem. Vágyakozóan ránéztem Brianre, mintha csak arra vágynék, hogy a közelemben lehessen. Odasétáltam hozzá, lehúztam a pólójánál fogva, rákacsintottam, majd elhúztam a szobám irányába. Hátra pillantottam Ianre, aki magában mormogott. Hát nem aranyos?
— Engedj már el! — szabadította ki a pólóját a kezem közül Brian. — Mi volt ez az egész? Eliot, remélem, ésszerű magyarázatot adsz arra, hogy mért kacsingatsz, meg húzol magadra, mintha a szerelmem lennél! Az ég szerelmére, Eliot, a bátyád vagyok!
— Tudom, nyugi — ültem le az íróasztalnál lévő forgószékemre. — Féltékennyé akartam tenni egy srácot, és te éppen ott voltál, tudtam, hogy nem fogsz ellenállni.
Miét kell ezt túlreagálni? Csak játszottam, semmi több.
— Értem, de akkor sem csinálhatsz ilyet, sokan tudják, hogy az öcsém vagy! Mindegy. Mesélj a híres kiszemeltedről!
Kiszemelt? Ez egy tökéletes szó rá, de nem sokáig marad kiszemelt, arról gondoskodom.
— Ian Chaster, együtt járunk rajzra és festészetre. Vicces, mert tudom, hogy bejövők neki, nemrég ismertem meg, aranyos srác. Segítenél nekem?
— Bocsi — állt fel az ágyon —, de ebben nem fogok neked segíteni, oldd meg magad. Ja, és jó lenne, ha anyunak elmondanád, hogy meleg vagy, egyre nehezebb hazugságokat kitalálni, mikor anyu elkezd gyanakodni rád — sétált ki a szobából.
Hihetetlen, azt hittem, segíteni fog, úgy látszik tévedtem. Mihez kezdjek most?
— Eliot — futott be a szobámba Ian, idegesnek látszott, ez vicces. - Mit keresett itt Brian? — vált nyugodtabbá a hangja.
Annyira tudtam, hogy ezt fogja kérdezni. Úgy látszik, bekapta a horgot. Féltékeny lett.
— Mért kérded? — fordultam oda hozzá. — Mindegy, ne is válaszolj, amúgy sincs semmi közöd hozzá — vágtam ezeket a szavakat a fejéhez.
Óh, Ian Chaster, ha tudnád, hogy bekerültél a pók csapdájába. Vajon menekülnél vagy itt maradnál velem?
— Semmi közöm? — rángatózott a szeme. Nehogy elnevessem magam, beleharaptam az alsó ajkamba. Éreztem a fémes ízt.
— Mondj egy jó indokot, hogy mi hozzá a közöd, és én mindent elmondok a Briannel való kapcsolatomról — álltam fel a székről, odamentem hozzá, megfogtam a kezét, majd kedvesen elmosolyodtam, becsuktam az ajtót. Odavezettem az ágyhoz, majd én is leültem mellé. Mélyen a szemébe néztem.
— Csak egyetlen egy indokot.
— Jaj, hagyj a hülyeségeddel, nem érdekel, hogy mért volt itt az az idióta!
Jól hallottam? Azt mondta Brianre, hogy idióta? Örülne, ha olyan idióta lehetne, mint a bátyám. Lehet, hogy rossz választás volt az, hogy megtetszett Ian. Elvégre mióta is ismerem? Ma van második napja, hogy megismerkedtünk. És már be is jönne? Ez hülyeség. Az más, hogy neki tetszem, de ő több éve is ismer, sajnos ő előbb tudta, hogy élek, ahelyett, ami velem történt, Iant két nappal ezelőtt vettem észre először.
— Tudod mit? — kaptam fel a fejem hisztisen. — Álmos vagyok, menned kéne — rángattam az ajtóhoz. — Na, szia — löktem ki az ajtón, de hirtelen megállítottam magam. Próbálta visszanyomni az ajtót, amit éppen rá akartam csapni.
A rajza eszméletlen jó volt — gondoltam vissza az engem ábrázoló rajzra.— Nem mertem neki megmondani, hogy nagyon is jó lett, sőt, még annál jobb! Ahelyett csak megdicsértem egy olyan szöveggel, "látod, tudsz te, ha akarsz ". Ez a rövidke mondat, mely őszinte mosolyt csalt az arcára.
Ilyen őszintén még senkit sem láttam mosolyogni. Látni akarom még ezt a mosolyt, s mindent be is vetek az ügy érdekében. Megszerzem magamnak, az enyém lesz. De hogyan? Tudom, vagyis látszik, hogy többet érez irántam, mint egy egyszerű ember iránt, ahogy rám néz olyan, mintha szeretne. Vajon tetszem neki? Persze, mindenkinek bejövök. A kérdés az, hogyan is környékezzem meg, hogy ne legyen túl nyomulós. Szemezzek vele? Nem, az nem elég, Ian kemény fiú, egy kis szemezés nem enyhíti meg.
A legrosszabb, hogy be sem vallja magának az igazat, miszerint meleg. Biztos vagyok benne. Hat méterről is felismernék egy meleget.
Flörtöljek vele? Ez talán bejön, és rájön, hogy szeret vagy tetszem neki.
Nem — ráztam meg a fejem. — Ez hülyeség, egy kis flörttől az ember nem jön rá, mit is érez, különösen nem az Ian fajta emberek. Makacs, versengő, nagyképű és tagadja a szexuális beállítottságát.
— Eliot — szólított fel az anyagozást tanító tanárnő —, a vázád egy kicsit eldeformálódott, figyelj oda!
Ránéztem a vázára, amit éppen készítettem, eldeformált. A tanárnő pontosan megfogalmazta a váza formáját.
Alul a gömbölyded helyett furán ovális alakú, felső része a szokott szájnál nagyobbra sikerült. Nem hiszem el, nem akar vázára hasonlítani. Bármennyire is próbáltam, nem sikerült. Festeni, rajzolni nagyon jól tudok, de agyagozni egyáltalán nem, ha visszagondolok az előző órai feladataimra, elszörnyedek. Béna vagyok benne. Nem lehet mindenben jó lenni. Na, jól van, feladom, nem megy ez nekem. Persze Briannek megy, ő mindenben jó. Nagyszerűen fest, rajzol, szobrászkodik. Magában tökéletes. Imádom Briant, szoktunk veszekedni, de azért szeretjük egymást. Fura is lenne ennyi év után, ha nem szerettem volna meg, ő tanított meg rajzolni és festeni. Kiskoromban bíztatott, hogy ne adjam fel a rajzolást, nagyon béna voltam, most meg nagyon jó. Sokat köszönhetek neki. Megvan! Tanácsot kell kérnem tőle Iannel kapcsolatban. Tudja, hogy meleg vagyok, mégsem mondja el anyuéknak.
Kicsengettek. Meg kell keresnem Briant, milyen órája is lesz? Festészet — futottam ahhoz a teremhez, ahol a festészetet tanítják.
Meg is lett, a folyosó közepén volt két haverjával, éppen oda akartam menni, mikor észrevettem Iant, és az ő vizslató tekintetét. Mit keres itt? Lehet, hogy engem. Ránézett Brianre, mire gonoszan megvillant a szeme. Mi baja Briannel? Lehet, hogy utálja.
Ez az, ami nekem most kell, féltékennyé teszem. Vágyakozóan ránéztem Brianre, mintha csak arra vágynék, hogy a közelemben lehessen. Odasétáltam hozzá, lehúztam a pólójánál fogva, rákacsintottam, majd elhúztam a szobám irányába. Hátra pillantottam Ianre, aki magában mormogott. Hát nem aranyos?
— Engedj már el! — szabadította ki a pólóját a kezem közül Brian. — Mi volt ez az egész? Eliot, remélem, ésszerű magyarázatot adsz arra, hogy mért kacsingatsz, meg húzol magadra, mintha a szerelmem lennél! Az ég szerelmére, Eliot, a bátyád vagyok!
— Tudom, nyugi — ültem le az íróasztalnál lévő forgószékemre. — Féltékennyé akartam tenni egy srácot, és te éppen ott voltál, tudtam, hogy nem fogsz ellenállni.
Miét kell ezt túlreagálni? Csak játszottam, semmi több.
— Értem, de akkor sem csinálhatsz ilyet, sokan tudják, hogy az öcsém vagy! Mindegy. Mesélj a híres kiszemeltedről!
Kiszemelt? Ez egy tökéletes szó rá, de nem sokáig marad kiszemelt, arról gondoskodom.
— Ian Chaster, együtt járunk rajzra és festészetre. Vicces, mert tudom, hogy bejövők neki, nemrég ismertem meg, aranyos srác. Segítenél nekem?
— Bocsi — állt fel az ágyon —, de ebben nem fogok neked segíteni, oldd meg magad. Ja, és jó lenne, ha anyunak elmondanád, hogy meleg vagy, egyre nehezebb hazugságokat kitalálni, mikor anyu elkezd gyanakodni rád — sétált ki a szobából.
Hihetetlen, azt hittem, segíteni fog, úgy látszik tévedtem. Mihez kezdjek most?
— Eliot — futott be a szobámba Ian, idegesnek látszott, ez vicces. - Mit keresett itt Brian? — vált nyugodtabbá a hangja.
Annyira tudtam, hogy ezt fogja kérdezni. Úgy látszik, bekapta a horgot. Féltékeny lett.
— Mért kérded? — fordultam oda hozzá. — Mindegy, ne is válaszolj, amúgy sincs semmi közöd hozzá — vágtam ezeket a szavakat a fejéhez.
Óh, Ian Chaster, ha tudnád, hogy bekerültél a pók csapdájába. Vajon menekülnél vagy itt maradnál velem?
— Semmi közöm? — rángatózott a szeme. Nehogy elnevessem magam, beleharaptam az alsó ajkamba. Éreztem a fémes ízt.
— Mondj egy jó indokot, hogy mi hozzá a közöd, és én mindent elmondok a Briannel való kapcsolatomról — álltam fel a székről, odamentem hozzá, megfogtam a kezét, majd kedvesen elmosolyodtam, becsuktam az ajtót. Odavezettem az ágyhoz, majd én is leültem mellé. Mélyen a szemébe néztem.
— Csak egyetlen egy indokot.
— Jaj, hagyj a hülyeségeddel, nem érdekel, hogy mért volt itt az az idióta!
Jól hallottam? Azt mondta Brianre, hogy idióta? Örülne, ha olyan idióta lehetne, mint a bátyám. Lehet, hogy rossz választás volt az, hogy megtetszett Ian. Elvégre mióta is ismerem? Ma van második napja, hogy megismerkedtünk. És már be is jönne? Ez hülyeség. Az más, hogy neki tetszem, de ő több éve is ismer, sajnos ő előbb tudta, hogy élek, ahelyett, ami velem történt, Iant két nappal ezelőtt vettem észre először.
— Tudod mit? — kaptam fel a fejem hisztisen. — Álmos vagyok, menned kéne — rángattam az ajtóhoz. — Na, szia — löktem ki az ajtón, de hirtelen megállítottam magam. Próbálta visszanyomni az ajtót, amit éppen rá akartam csapni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése