Újra hétfő, már most érzem, hogy ez a nap szörnyű lesz. Általában szeretem a hétfőket, hétvége után visszatérni az iskolába a legjobb érzés a világon. Szeretem ezt az iskolát. A mai hétfő különleges, ugyanis hétvégén eldöntöttem, hogy beszélni fogok Iannel. Igen ám, ez mind szép és jó lenne, ha nem hittem volna, hogy meg fogok halni apám által, és küldök neki egy sms-t, miszerint szeretem. Azóta se írt vissza, vajon nem szeret? A jeleket, amiket észrevettem rajta, talán félreértettem? Szemei perzseltek, ahogy rám néztek, mindig elmosolyodott, akárhányszor megpillantott, és nagyon kedves volt velem. Biztos, hogy tetszem neki! Beszélnem kell vele minél előbb. Olyan ciki lesz a szemébe nézni azok után, hogy azt mondtam neki, hogy utálom.
Egész hétvégén ezen gondolkodtam, hogyan is kérhetnék bocsánatot... Persze Brian viccelődött. Azt mondta, hogy mondjam azt: Ian, te vagy a csillag életem terén. Idióta, igaza volt Iannek. Nem tudom felfogni, hogy hogyan is haragudhattam azért Ianre, mert leidiótázta. Hülyeség, én sem vagyok normális. Hol lehet Ian? Meg kell tudnom, hogy melyik szobában alszik.
— Elnézést — nyitottam ki az igazgató ajtaját.
— Tessék. - Íróasztal mögött ült maga az igazgató, összekulcsolt ujjakkal. Ian apja ugyanolyan jóképű, mint a fia. Ian biztos tőle örökölte a külsejét.
Gyerünk Eliot, légy bátor. Kérdezd meg. Nem lesz olyan nehéz, csak meg kell szólalnom.
— Ö... azt szeretném kérdezni, hogy... — kezdtem el tördelni az ujjaimat. — Ian melyik szobában lakik?
Remélem, elmondja! Biztos vagyok benne, hogy ő is hallotta már a pletykákat, miszerint meleg vagyok. Nem mintha nem lenne igaz, sőt, fura módon a suliban terjedő pletykák mind igazak, legalábbis rólam.
— Mért akarod tudni? — nézett rám kíváncsian.
Mi az, hogy mért? Nem elég nyilvánvaló? Azért, mert szeretem!
Azt hiszem, el kell mondanom neki az igazat, Ian úgyse lenne rá képes.
— Mert szeretem — remegett meg a hangom. Még sosem voltam ilyen bizonytalan. — És ő is szeret engem.
Szemei kitágultak, szája eltárult. A tekintete olyan furcsa volt, mintha nem is itt lett volna. Beletúrt a hajába, majd bevett egy gyógyszert.
— Tizenkettes szoba — mondta rám se nézve.
— Köszönöm — örültem meg. Megfordultam, majd mikor már lenyomtam a kilincset, az igazgató úr megállított.
— Mit szeretne? — fordultam vissza félve. Attól, hogy apu nem ölt meg, még más apja simán megteheti.
— Ezentúl kerülj engem, mert megesküszöm, hogyha felbosszantasz, kirúglak, de nyugi, ez még attól függ, mit mond Ian.
Félve bólintottam, majd siettem is kifelé. Hát ez megörült — gondoltam magamban —, kirúgatna? Nincs semmije, amit felhasználhat ellenem! Ha elgondolkodom az egészen, nem is olyan fura, hogy ezt mondta az igazgató, elvégre az apja, csak a fiát félti. Tizenkettes szoba, szóval a kollégium első emeletén a második szobában van.
— Eliot — sétált hozzám Brian és a két haverja. Mit akarnak ezek? Briant még elviselem, de a haverjait? Nem, azokat nem fogom, különösen nem Klye-t. Klye, Brian egyik barátja állandóan méreget, s kacsingat rám. Ha rá nézek, még a hideg is kiráz, főleg azért, mert eszembe jut a közös múltunk, ami csak egy éjszakát jelentett.
— Hmm? — néztem rá Brianre.
— Anyu elfelejtett pénzt adni neked, szóval tessék — nyomott a kezembe nem tudom mennyi készpénzt.
— Neked marad? — raktam zsebre a pénzt, mire csak bólintott.
Rájuk mosolyogtam, majd tovább is álltam.
Átmentem a kollégiumba. Hamar megtaláltam a tizenkettes szobát. Mondtam, hogy első emelet, második szobaajtó.
— Hú — fújtam ki a levegőt, majd elkezdtem kopogni az ajtón. Pár percig kopogtam, míg kinyitotta, s végre megpillantottam Iant, olyan rég láttam. Atya úr isten, ez az arc, amit most mutat felém, olyan lélegzetelállító. Bárcsak lefesthetném.
— Mit akarsz? — kérdezte mogorván. Na jó, az hiszem, hogy haragszik rám. A szemei villámokat szórtak, ha az ember tudna a szemével embert ölni, Ian már biztos megtette volna.
— Sajnálom — néztem rá szomorúan. — Mindent, amit mondtam neked.
— Mit? — kérdezte még mindig ugyanolyan mogorván, az ajtófélfának dőlve.
— Amit mondtam, hogy utállak, nem igaz — néztem le a padlóra zavaromban, hiszen tudja, hogy szeretem.
— Értem — csukta be az ajtót.
Rám csapta az ajtót? Hogy meri? Hiszen bevallottam az érzelmeimet. Elutasításnak szánná? El kéne mennem a szobája elől...
Nem, nem adhatom fel ilyen könnyen - ráztam meg a fejem. Az se baj, hogy kínos, elvégre Eliot Hunster vagyok, nem adhatom fel, mindaddig szerelmet fogok neki vallani. Akárhányszor visszautasít, annyiszor mondom el neki, hogy szeretem.
— Ian — kezdtem el verni az ajtót kiabálva.
— Mit akarsz? — nyitotta ki az ajtót.
— Hogy mit? Téged! — húztam le az inggallérjánál fogva, és megcsókoltam. — Szeretlek.
Egész hétvégén ezen gondolkodtam, hogyan is kérhetnék bocsánatot... Persze Brian viccelődött. Azt mondta, hogy mondjam azt: Ian, te vagy a csillag életem terén. Idióta, igaza volt Iannek. Nem tudom felfogni, hogy hogyan is haragudhattam azért Ianre, mert leidiótázta. Hülyeség, én sem vagyok normális. Hol lehet Ian? Meg kell tudnom, hogy melyik szobában alszik.
— Elnézést — nyitottam ki az igazgató ajtaját.
— Tessék. - Íróasztal mögött ült maga az igazgató, összekulcsolt ujjakkal. Ian apja ugyanolyan jóképű, mint a fia. Ian biztos tőle örökölte a külsejét.
Gyerünk Eliot, légy bátor. Kérdezd meg. Nem lesz olyan nehéz, csak meg kell szólalnom.
— Ö... azt szeretném kérdezni, hogy... — kezdtem el tördelni az ujjaimat. — Ian melyik szobában lakik?
Remélem, elmondja! Biztos vagyok benne, hogy ő is hallotta már a pletykákat, miszerint meleg vagyok. Nem mintha nem lenne igaz, sőt, fura módon a suliban terjedő pletykák mind igazak, legalábbis rólam.
— Mért akarod tudni? — nézett rám kíváncsian.
Mi az, hogy mért? Nem elég nyilvánvaló? Azért, mert szeretem!
Azt hiszem, el kell mondanom neki az igazat, Ian úgyse lenne rá képes.
— Mert szeretem — remegett meg a hangom. Még sosem voltam ilyen bizonytalan. — És ő is szeret engem.
Szemei kitágultak, szája eltárult. A tekintete olyan furcsa volt, mintha nem is itt lett volna. Beletúrt a hajába, majd bevett egy gyógyszert.
— Tizenkettes szoba — mondta rám se nézve.
— Köszönöm — örültem meg. Megfordultam, majd mikor már lenyomtam a kilincset, az igazgató úr megállított.
— Mit szeretne? — fordultam vissza félve. Attól, hogy apu nem ölt meg, még más apja simán megteheti.
— Ezentúl kerülj engem, mert megesküszöm, hogyha felbosszantasz, kirúglak, de nyugi, ez még attól függ, mit mond Ian.
Félve bólintottam, majd siettem is kifelé. Hát ez megörült — gondoltam magamban —, kirúgatna? Nincs semmije, amit felhasználhat ellenem! Ha elgondolkodom az egészen, nem is olyan fura, hogy ezt mondta az igazgató, elvégre az apja, csak a fiát félti. Tizenkettes szoba, szóval a kollégium első emeletén a második szobában van.
— Eliot — sétált hozzám Brian és a két haverja. Mit akarnak ezek? Briant még elviselem, de a haverjait? Nem, azokat nem fogom, különösen nem Klye-t. Klye, Brian egyik barátja állandóan méreget, s kacsingat rám. Ha rá nézek, még a hideg is kiráz, főleg azért, mert eszembe jut a közös múltunk, ami csak egy éjszakát jelentett.
— Hmm? — néztem rá Brianre.
— Anyu elfelejtett pénzt adni neked, szóval tessék — nyomott a kezembe nem tudom mennyi készpénzt.
— Neked marad? — raktam zsebre a pénzt, mire csak bólintott.
Rájuk mosolyogtam, majd tovább is álltam.
Átmentem a kollégiumba. Hamar megtaláltam a tizenkettes szobát. Mondtam, hogy első emelet, második szobaajtó.
— Hú — fújtam ki a levegőt, majd elkezdtem kopogni az ajtón. Pár percig kopogtam, míg kinyitotta, s végre megpillantottam Iant, olyan rég láttam. Atya úr isten, ez az arc, amit most mutat felém, olyan lélegzetelállító. Bárcsak lefesthetném.
— Mit akarsz? — kérdezte mogorván. Na jó, az hiszem, hogy haragszik rám. A szemei villámokat szórtak, ha az ember tudna a szemével embert ölni, Ian már biztos megtette volna.
— Sajnálom — néztem rá szomorúan. — Mindent, amit mondtam neked.
— Mit? — kérdezte még mindig ugyanolyan mogorván, az ajtófélfának dőlve.
— Amit mondtam, hogy utállak, nem igaz — néztem le a padlóra zavaromban, hiszen tudja, hogy szeretem.
— Értem — csukta be az ajtót.
Rám csapta az ajtót? Hogy meri? Hiszen bevallottam az érzelmeimet. Elutasításnak szánná? El kéne mennem a szobája elől...
Nem, nem adhatom fel ilyen könnyen - ráztam meg a fejem. Az se baj, hogy kínos, elvégre Eliot Hunster vagyok, nem adhatom fel, mindaddig szerelmet fogok neki vallani. Akárhányszor visszautasít, annyiszor mondom el neki, hogy szeretem.
— Ian — kezdtem el verni az ajtót kiabálva.
— Mit akarsz? — nyitotta ki az ajtót.
— Hogy mit? Téged! — húztam le az inggallérjánál fogva, és megcsókoltam. — Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése