Ian
Megcsókolt. Ez... Ez olyan perzselő érzés volt. Igaz, nem egy szenvedélyes nyelves volt, hanem egy aprócska csókocska, de eszméletlen volt.
Eliot gyengéden szétválasztotta az ajkainkat, mire én döbbenten felegyenesedtem. Nem utál? — kérdeztem magamtól.
Ó, megcsókolt... Ó, te atyaég! Eliot érez irántam valamit! És az a valami nem utálat!
Mikor feleszméltem, észrevettem, hogy ez a kis mocsok a kolesz folyosóján kapott le! Itt, mindenki előtt! A lányok, a fiúk s a haverok! Mind szekálni fognak!
Ijedten rá néztem az Eliot mögött álló Chadre, aki rám kacsintott, majd továbbállt.
Oké, nem akartam itt mindenki előtt kiabálni, ezért megragadtam Eliot kezét, és berántottam a szobába.
— Mit képzelsz magadról, hogy így mindenki előtt megcsókolsz? Ott volt mindenki, aki a haveri társaságomba tartozik, és te ezt tetted! — akadtam ki teljesen. Ez hihetetlen! Teljesen felháborító! Ahj...
Aztán eljutott az eszemig, mit mondott. ,,Szeretlek." Mélyen a szemébe néztem, és félve megkérdeztem.
— Szeretsz? — vontam fel a szemöldököm, mire ő bólintott. Mióta? Pénteken még utált. Mit hisz, hogy velem is tud játszadozni, mint a többi pasival? Hát, biztos, hogy nem!
— Megfordult veled a világ, vagy mi? — jött az újabb kitörésem. Nem szeretem, ha szórakoznak velem.
Nem vagyok egy játékszer, akit kéje kedve szerint dróton rángathat.
— Miért baj az, ha szeretlek? — hajtotta le a fejét.
Hogy mi? A válasz egyszerű, nem hiszem el. Azok után, ahogy viselkedett velem? Nem, biztos, hogy nem szeret, csak meg akár kaparintani magának, mint egy kis zsákmányt.
— Az, hogy nem igaz — lettem még dühösebb, mint ami voltam.
— Honnan tudod te azt? — kiáltott le, amitől azonnal le is nyugodtam. — Nem tudhatod, hogy mit érzek — tette a kezét a mellkasára. — Azért mondtam, hogy utállak, mert haragudtam rád — nézett rám fájdalommal teli arccal.
He? Most vagy nagyon jól színészkedik, vagy az igazat mondja.
— Mekkora egy idióta vagy, Ian — gondoltam magamban. Azok után, amit mondott nekem, kész vagyok itt helyben megbocsátani neki. Hát tényleg ennyire szeretném? — mosolyodtam el a gondolaton, amit észre is vett, és remény szikrája csillant meg a szemeiben.
— Miért haragudtál rám? — kérdeztem rá, bár nem nagyon érdekelt már, úgyis tudom, hogy valami hülyeség miatt.
— Nem érdekes, hülyeség — legyintett.
Ezt akartam hallani, hogy ő maga mondja azt, hogy hülyeség. Rendben, azt hiszem, itt az ideje, hogy megbocsájtsak ennek a Picassónak.
Rám néz, és türelmetlenül várja a reakciómat. Húzzam még egy kicsit az agyát? — húztam gonosz mosolyra a szám, majd eszembe jutott, mit is éreztem, mikor azt mondta, hogy utál. Azonnal elvetettem a gondolatot.
Nem birok tovább várni, kell nekem Eliot, és éppen előttem áll, bevallva az érzéseit.
— Eliot — léptem elé. — Mondd el az igazat. Tényleg szeretsz? — Bólintott, és nekem ennyi bőven elég is volt. Lehajoltam hozzá, arcát két kezembe zártam, és megcsókoltam. Ez a csók most nem olyan volt, mint amit nemrégiben Eliot adott, ez a csók lágy, szenvedélyes és csodálatos volt egyben. Teljesen megbabonázott Eliot illata.
Egy óra múlva ki is mentünk a szobából, mikor kiléptünk, egymásra mosolyogtunk, majd elindultunk művészettörténet órára. A tanár késett, szegény, úgy sajnálom, mindig akad valami gondja, amivel meg kell birkóznia.
— Jó reggelt — lépett be a terembe a tanár úr. — Sajnálom, hogy késtem, anyámat a reptérre kellett kivinnem — tette le a táskáját az asztalra. — Ma szabad foglalkozás van, azt csináltok, amit akartok — mosolyodott el, és kivett a táskájából egy köteg papírt, ha jól láttam, dolgozatokat javított.
Mihez kezdjek? A haverjaim itt lökik nekem a dumát. Ahj, bírom őket meg minden, de most ebben a pillanatban csak Elioton jár az eszem. Legszívesebben odamennék hozzá és megölelném, beszélgetni akarok vele. Amit meg is tettem, felálltam, figyelmen kívül hagyva a haverjaimat, akik nekem beszéltnek. Odasétáltam hozzá, majd leültem mellé. Rajzolt, olyan komolyan tud rajzolni. Mit rajzol? - néztem bele a füzetébe. - Egy oroszlánt. Tökéletes. Döbbenten nézett rám. Nem hitted volna, hogy idejövök, mi? Te kis mocsok.
— Mit keresel itt? — nézett rám. — Még a végén valaki meglát.
És akkor mi van? Vigyázat, Ian leállt beszélgetni Eliottal. Most aztán le kell fejezni.
— És? — hajoltam hozzá közelebb, hogy egy puszit nyomhassak a szájára, de elhúzódott. Mi baja van? Meggondolta magát? Megint utál, vagy tudja is a jó isten.
— Mi bajod? — suttogtam neki.
— Semmi — súgta vissza. — Bárki megláthatja, és akkor... — hagyta félbe a mondatát.
— Akkor, akkor mi van? — akadtam ki. Na jó, lassan nyugtatót kell szednem. — Nem érdekel a népszerűségem — csókoltam meg, mielőtt ellenkezhetett volna. Körülöttem csodálkozás hangját hallottam. Elengedtem, biztatóan elmosolyodtam. — Eliot és én járunk, és ha ez valakinek nem tetszik, az csukja be a szemét — mondtam, direkt olyan hangosan, hogy mindenki hallja. — Ha bárki is szekálni mer engem vagy Eliotot, megverem — vált fenyegetővé a hangom. Azt sem érdekelt, ha apám megtudja. — Szeretlek — csókoltam meg újra.
— Köszönjük, Ian, de az ilyen kis akcióidat, hagyd a szünetre — szólt közbe a tanár úr, miközben a hátam mögül susmorgást hallottam. ,,Kezdődnek a pletykák." Mi van, ha apám megtudja? Ó, az előbb elkapott a hév, és ezért nem érdekelt, de most már nagyon is!
Ránéztem Eliotra, aki még mindig döbbent volt.
Az ilyen élményekért érdemes ilyet megtenni, mosolyodtam el.
— Majd suli után dumálunk — nyomtam egy lágy puszit a homlokára, mire bólintott, majd visszatért a rajzához.
Felálltam mellőle, majd visszasétáltam a fiúkhoz, és mintha semmi nem történt volna, leültem közéjük.
Srácok csak értetlenül néztek rám, mire nyugodtan megkérdeztem:
— Mi az? — tettem úgy, mintha nem tudnám, mi bajuk. A fiúknak megvan a sajátos kis véleményük Eliotról, utálják. Pedig szerintem nagyon is szerethető. Bár igaz, még mindig irritáló, hogy Brian után a suliban ő a legjobb, de próbálok nem foglalkozni vele. Apropó, Brian... Mit keresett ott nála!? Vagy egyáltalán miért rántotta a pólójánál fogva be a szobájába? Ahj már! Annyira ideges lettem — túrtam bele a hajamba.
Ránéztem a srácokra, és még mindig értetlenül meredtek rám.
— Ahj, mi bajotok? — kérdeztem megkeseredve.
— Talán nem akarsz valamit elmesélni nekünk? — vonta fel a szemöldökét Tony. — Hogy például mostanság nem a fánkra hajtasz, hanem a virslire? — kérdezte remegő vállakkal, mire a fiúkból kitört a nevetés.
Haha, Tony, nagyon humoros voltál.
— Gyerünk, Ian, nevess te is, hiszen csak poén volt — mondta Elijah a szemét törölgetve. Magamra erőltettem egy mosolyt, de inkább nevezném egy vicsornak. A fiúk vették a lapot, hogy nem élvezem a csesztetésem, ezért elkussoltak.
— Ha tudni akarjátok, elmondom, hogy pont az ilyen reakciók miatt nem mondtam el nektek, csak Chadnek — dőltem neki a széktámlának összefont lábbal és kézzel. A fiúk nem Chaden akadtak ki, mert tudják, hogy Chadnek még azt is elmondom, mikor megyek ki vécére, szóval leginkább a mondandómnak az első része váltotta ki azokat a rángatózó szemöldököket.
— Szóval nem tartasz minket olyan jó haverodnak, hogy elmondd a másságodat. — Tony arcán lehetett látni, hogy igazán bántja a dolog. Épp ezután csengettek ki, mire a fiúk egyszerre álltak fel vérig sértve. Összeszedték a cuccaikat, majd megindultak az ajtó felé, és mikor odaértek, Tony megtorpant, vele együtt a csapat is.
— De azért elmondom, hogy nem vagyunk homofóbok, hiszen Kevinnel is haverkodunk — mutatott nevetve a mellette álló szőkeségre. Nem tudom, hogy miért mondják rá, hogy meleg, mert még nem láttam fiúval, de nővel sem... És ez a nőies járás, amit néha lekreál, valami hű.
Kevin kék szeme csak úgy csillogott a dühtől mindig, amikor ezt mondták rá, és ez most sem volt másképp.
— Nem is vagyok az! — sipákolta, miközben kimentek a teremből, a fiúk meg csak egy cinikus perszét eresztettek el.
Körbenéztem, és rájöttem, hogy egyedül maradtam a teremben.
Végignéztem magamon, végül gyorsan felugrottam, mert úgy ültem, mint egy nő, keresztbe tett lábakkal.
Ó, ne! Éreztem, ahogyan a mellkasom egyre nagyobb lesz, éreztem, hogy sírni akarok minden ok nélkül, éreztem, hogyha gyorsan nem pletykálok el valamit, belehalok, teljesen éreztem, ahogy a testemben a férfi és a női hormonok háborút vívnak bennem — nevettem el magam a saját hülyeségemen.
Összeszedtem a cuccom, majd kiléptem a folyosóra. A srácok tuti nem hariznak, csak játsszák magukat, majd dobok egy üzit, hogy este felé koccanjuk.
Atya úr isten! Hariznak? Milyen lányos szó ez...
Folyosó közepén megláttam Eliotot, az agyagozás terem előtt állt. Minek vesz fel ilyen hülye órákat?! Bolond. Elindultam felé, de Brian megelőzött. Odament hozzá, átkarolta a vállát, majd odavezette a haverjához, Klyehez.
Köszöntek egymásnak, majd Brian nyomott egy puszit a homlokára.
A meglepettségtől kitágult a pupillám és a szám elnyílt.
Mi van ezek közt? Hirtelen felindulásból elkiáltottam magam:
— Eliot! — kiáltottam rá, majd odaszaladtam hozzá, s elütöttem Brian kezét Eliotról. — Ne érj hozzá! — szórt villámokat a szemem, majd egy puszit nyomtam Eliot arcára. Brian meg a haverja értetlenül meredtek rám, mire Eliot érzelemmentes arccal rám nézett. Érzelemmentes... Elvileg szeret, akkor miért nem pirul el vagy mit tudom én.
— Nekem mennem kell agyagozás órára. Tudom, te nem jársz oda, szóval sziasztok — lépett el tőlünk, majd bement a terembe. Klye is intett, majd Eliot után ment. Megvetően ránéztem Brianre, akin látszott, hogy zavarja a helyzet.
— Mit akarsz te Elittól? — szórt villámokat a szemem, mire felajánlotta, hogy ezt beszéljük meg a szobában. Bólintottam, majd bementünk a szobámba. Leültettem az ágyra, én meg elé húztam a gurulós székemet, majd leültem. Összefont kézzel és lábbal hátradőltem a szék támlájára, felvontam a jobb szemöldököm, és így vártam Brian magyarázatát.
— Szóval? — kérdeztem nyugtalanul. Olyan ideges voltam. Azt hiszi ez a kis ficsúr, mivel ő a legtehetségesebb a suliban, bármit megtehet. Még azt is, hogy elcsábítsa Elitot. Apropó Eliot, mi baja lehet megint? Olyan furi... Mondjuk, ha jobban belegondolok, nem is tudom igazából, hogy milyen. Nem is ismerem!
Hát, nem olyan nagy baj, hiszen az ember ilyenkor mutatja ki a foga fehérjét, mikor járnak, nem? Úgy felidegesít, hogy olyan tanácstalan a férfiakkal kapcsolatban.
— Mit akarsz tudni? — kérdezte Brian nyugodtan.
— Mindent. — A hangomban érezhető volt, hogy nincs türelmem arra, hogy játssza itt a hülyét. — Pontosabban azt, hogy mi van köztetek — helyesbítettem.
— Hát, tudod, eléggé szoros a kapcsolatban vagyunk. — Na, mondd már! Kezdett remegni a kezem.
— Szinte kiskora óta együtt vagyunk. — Kiskora óta? Ezek hamar kezdték.
— Térj már a lényegre! — kiabáltam rá torkom szakadtából.
— Jól van, nyugi! Csak szép lassan — húzta gúnyos vigyorra a száját. — Eliot a legfontosabb ember a világon számomra. — Itt még lélegezni is elfelejtettem, s lesütöttem a szemem. Kavarnak? Járnak? Vagy... Mit tudom én! — kaptam idegbajosan a fejemhez.
— Nyugi, valamit nem mondtam. — Itt egy kis hatásszünet, mitől már a szemem majdnem kiesett, annyira kidüllesztettem. Látszik, hogy élvezi, ha húzza az agyam.
— Tudod, mi a legmeglepőbb? Az, hogy a szüleink egyek, és hogy a bátyja vagyok — mondta nevetve, majd kisétált a szobámból, én pedig elnyílt szájjal néztem a csukódó ajtót.
,,Testvérek?!"
Megcsókolt. Ez... Ez olyan perzselő érzés volt. Igaz, nem egy szenvedélyes nyelves volt, hanem egy aprócska csókocska, de eszméletlen volt.
Eliot gyengéden szétválasztotta az ajkainkat, mire én döbbenten felegyenesedtem. Nem utál? — kérdeztem magamtól.
Ó, megcsókolt... Ó, te atyaég! Eliot érez irántam valamit! És az a valami nem utálat!
Mikor feleszméltem, észrevettem, hogy ez a kis mocsok a kolesz folyosóján kapott le! Itt, mindenki előtt! A lányok, a fiúk s a haverok! Mind szekálni fognak!
Ijedten rá néztem az Eliot mögött álló Chadre, aki rám kacsintott, majd továbbállt.
Oké, nem akartam itt mindenki előtt kiabálni, ezért megragadtam Eliot kezét, és berántottam a szobába.
— Mit képzelsz magadról, hogy így mindenki előtt megcsókolsz? Ott volt mindenki, aki a haveri társaságomba tartozik, és te ezt tetted! — akadtam ki teljesen. Ez hihetetlen! Teljesen felháborító! Ahj...
Aztán eljutott az eszemig, mit mondott. ,,Szeretlek." Mélyen a szemébe néztem, és félve megkérdeztem.
— Szeretsz? — vontam fel a szemöldököm, mire ő bólintott. Mióta? Pénteken még utált. Mit hisz, hogy velem is tud játszadozni, mint a többi pasival? Hát, biztos, hogy nem!
— Megfordult veled a világ, vagy mi? — jött az újabb kitörésem. Nem szeretem, ha szórakoznak velem.
Nem vagyok egy játékszer, akit kéje kedve szerint dróton rángathat.
— Miért baj az, ha szeretlek? — hajtotta le a fejét.
Hogy mi? A válasz egyszerű, nem hiszem el. Azok után, ahogy viselkedett velem? Nem, biztos, hogy nem szeret, csak meg akár kaparintani magának, mint egy kis zsákmányt.
— Az, hogy nem igaz — lettem még dühösebb, mint ami voltam.
— Honnan tudod te azt? — kiáltott le, amitől azonnal le is nyugodtam. — Nem tudhatod, hogy mit érzek — tette a kezét a mellkasára. — Azért mondtam, hogy utállak, mert haragudtam rád — nézett rám fájdalommal teli arccal.
He? Most vagy nagyon jól színészkedik, vagy az igazat mondja.
— Mekkora egy idióta vagy, Ian — gondoltam magamban. Azok után, amit mondott nekem, kész vagyok itt helyben megbocsátani neki. Hát tényleg ennyire szeretném? — mosolyodtam el a gondolaton, amit észre is vett, és remény szikrája csillant meg a szemeiben.
— Miért haragudtál rám? — kérdeztem rá, bár nem nagyon érdekelt már, úgyis tudom, hogy valami hülyeség miatt.
— Nem érdekes, hülyeség — legyintett.
Ezt akartam hallani, hogy ő maga mondja azt, hogy hülyeség. Rendben, azt hiszem, itt az ideje, hogy megbocsájtsak ennek a Picassónak.
Rám néz, és türelmetlenül várja a reakciómat. Húzzam még egy kicsit az agyát? — húztam gonosz mosolyra a szám, majd eszembe jutott, mit is éreztem, mikor azt mondta, hogy utál. Azonnal elvetettem a gondolatot.
Nem birok tovább várni, kell nekem Eliot, és éppen előttem áll, bevallva az érzéseit.
— Eliot — léptem elé. — Mondd el az igazat. Tényleg szeretsz? — Bólintott, és nekem ennyi bőven elég is volt. Lehajoltam hozzá, arcát két kezembe zártam, és megcsókoltam. Ez a csók most nem olyan volt, mint amit nemrégiben Eliot adott, ez a csók lágy, szenvedélyes és csodálatos volt egyben. Teljesen megbabonázott Eliot illata.
Egy óra múlva ki is mentünk a szobából, mikor kiléptünk, egymásra mosolyogtunk, majd elindultunk művészettörténet órára. A tanár késett, szegény, úgy sajnálom, mindig akad valami gondja, amivel meg kell birkóznia.
— Jó reggelt — lépett be a terembe a tanár úr. — Sajnálom, hogy késtem, anyámat a reptérre kellett kivinnem — tette le a táskáját az asztalra. — Ma szabad foglalkozás van, azt csináltok, amit akartok — mosolyodott el, és kivett a táskájából egy köteg papírt, ha jól láttam, dolgozatokat javított.
Mihez kezdjek? A haverjaim itt lökik nekem a dumát. Ahj, bírom őket meg minden, de most ebben a pillanatban csak Elioton jár az eszem. Legszívesebben odamennék hozzá és megölelném, beszélgetni akarok vele. Amit meg is tettem, felálltam, figyelmen kívül hagyva a haverjaimat, akik nekem beszéltnek. Odasétáltam hozzá, majd leültem mellé. Rajzolt, olyan komolyan tud rajzolni. Mit rajzol? - néztem bele a füzetébe. - Egy oroszlánt. Tökéletes. Döbbenten nézett rám. Nem hitted volna, hogy idejövök, mi? Te kis mocsok.
— Mit keresel itt? — nézett rám. — Még a végén valaki meglát.
És akkor mi van? Vigyázat, Ian leállt beszélgetni Eliottal. Most aztán le kell fejezni.
— És? — hajoltam hozzá közelebb, hogy egy puszit nyomhassak a szájára, de elhúzódott. Mi baja van? Meggondolta magát? Megint utál, vagy tudja is a jó isten.
— Mi bajod? — suttogtam neki.
— Semmi — súgta vissza. — Bárki megláthatja, és akkor... — hagyta félbe a mondatát.
— Akkor, akkor mi van? — akadtam ki. Na jó, lassan nyugtatót kell szednem. — Nem érdekel a népszerűségem — csókoltam meg, mielőtt ellenkezhetett volna. Körülöttem csodálkozás hangját hallottam. Elengedtem, biztatóan elmosolyodtam. — Eliot és én járunk, és ha ez valakinek nem tetszik, az csukja be a szemét — mondtam, direkt olyan hangosan, hogy mindenki hallja. — Ha bárki is szekálni mer engem vagy Eliotot, megverem — vált fenyegetővé a hangom. Azt sem érdekelt, ha apám megtudja. — Szeretlek — csókoltam meg újra.
— Köszönjük, Ian, de az ilyen kis akcióidat, hagyd a szünetre — szólt közbe a tanár úr, miközben a hátam mögül susmorgást hallottam. ,,Kezdődnek a pletykák." Mi van, ha apám megtudja? Ó, az előbb elkapott a hév, és ezért nem érdekelt, de most már nagyon is!
Ránéztem Eliotra, aki még mindig döbbent volt.
Az ilyen élményekért érdemes ilyet megtenni, mosolyodtam el.
— Majd suli után dumálunk — nyomtam egy lágy puszit a homlokára, mire bólintott, majd visszatért a rajzához.
Felálltam mellőle, majd visszasétáltam a fiúkhoz, és mintha semmi nem történt volna, leültem közéjük.
Srácok csak értetlenül néztek rám, mire nyugodtan megkérdeztem:
— Mi az? — tettem úgy, mintha nem tudnám, mi bajuk. A fiúknak megvan a sajátos kis véleményük Eliotról, utálják. Pedig szerintem nagyon is szerethető. Bár igaz, még mindig irritáló, hogy Brian után a suliban ő a legjobb, de próbálok nem foglalkozni vele. Apropó, Brian... Mit keresett ott nála!? Vagy egyáltalán miért rántotta a pólójánál fogva be a szobájába? Ahj már! Annyira ideges lettem — túrtam bele a hajamba.
Ránéztem a srácokra, és még mindig értetlenül meredtek rám.
— Ahj, mi bajotok? — kérdeztem megkeseredve.
— Talán nem akarsz valamit elmesélni nekünk? — vonta fel a szemöldökét Tony. — Hogy például mostanság nem a fánkra hajtasz, hanem a virslire? — kérdezte remegő vállakkal, mire a fiúkból kitört a nevetés.
Haha, Tony, nagyon humoros voltál.
— Gyerünk, Ian, nevess te is, hiszen csak poén volt — mondta Elijah a szemét törölgetve. Magamra erőltettem egy mosolyt, de inkább nevezném egy vicsornak. A fiúk vették a lapot, hogy nem élvezem a csesztetésem, ezért elkussoltak.
— Ha tudni akarjátok, elmondom, hogy pont az ilyen reakciók miatt nem mondtam el nektek, csak Chadnek — dőltem neki a széktámlának összefont lábbal és kézzel. A fiúk nem Chaden akadtak ki, mert tudják, hogy Chadnek még azt is elmondom, mikor megyek ki vécére, szóval leginkább a mondandómnak az első része váltotta ki azokat a rángatózó szemöldököket.
— Szóval nem tartasz minket olyan jó haverodnak, hogy elmondd a másságodat. — Tony arcán lehetett látni, hogy igazán bántja a dolog. Épp ezután csengettek ki, mire a fiúk egyszerre álltak fel vérig sértve. Összeszedték a cuccaikat, majd megindultak az ajtó felé, és mikor odaértek, Tony megtorpant, vele együtt a csapat is.
— De azért elmondom, hogy nem vagyunk homofóbok, hiszen Kevinnel is haverkodunk — mutatott nevetve a mellette álló szőkeségre. Nem tudom, hogy miért mondják rá, hogy meleg, mert még nem láttam fiúval, de nővel sem... És ez a nőies járás, amit néha lekreál, valami hű.
Kevin kék szeme csak úgy csillogott a dühtől mindig, amikor ezt mondták rá, és ez most sem volt másképp.
— Nem is vagyok az! — sipákolta, miközben kimentek a teremből, a fiúk meg csak egy cinikus perszét eresztettek el.
Körbenéztem, és rájöttem, hogy egyedül maradtam a teremben.
Végignéztem magamon, végül gyorsan felugrottam, mert úgy ültem, mint egy nő, keresztbe tett lábakkal.
Ó, ne! Éreztem, ahogyan a mellkasom egyre nagyobb lesz, éreztem, hogy sírni akarok minden ok nélkül, éreztem, hogyha gyorsan nem pletykálok el valamit, belehalok, teljesen éreztem, ahogy a testemben a férfi és a női hormonok háborút vívnak bennem — nevettem el magam a saját hülyeségemen.
Összeszedtem a cuccom, majd kiléptem a folyosóra. A srácok tuti nem hariznak, csak játsszák magukat, majd dobok egy üzit, hogy este felé koccanjuk.
Atya úr isten! Hariznak? Milyen lányos szó ez...
Folyosó közepén megláttam Eliotot, az agyagozás terem előtt állt. Minek vesz fel ilyen hülye órákat?! Bolond. Elindultam felé, de Brian megelőzött. Odament hozzá, átkarolta a vállát, majd odavezette a haverjához, Klyehez.
Köszöntek egymásnak, majd Brian nyomott egy puszit a homlokára.
A meglepettségtől kitágult a pupillám és a szám elnyílt.
Mi van ezek közt? Hirtelen felindulásból elkiáltottam magam:
— Eliot! — kiáltottam rá, majd odaszaladtam hozzá, s elütöttem Brian kezét Eliotról. — Ne érj hozzá! — szórt villámokat a szemem, majd egy puszit nyomtam Eliot arcára. Brian meg a haverja értetlenül meredtek rám, mire Eliot érzelemmentes arccal rám nézett. Érzelemmentes... Elvileg szeret, akkor miért nem pirul el vagy mit tudom én.
— Nekem mennem kell agyagozás órára. Tudom, te nem jársz oda, szóval sziasztok — lépett el tőlünk, majd bement a terembe. Klye is intett, majd Eliot után ment. Megvetően ránéztem Brianre, akin látszott, hogy zavarja a helyzet.
— Mit akarsz te Elittól? — szórt villámokat a szemem, mire felajánlotta, hogy ezt beszéljük meg a szobában. Bólintottam, majd bementünk a szobámba. Leültettem az ágyra, én meg elé húztam a gurulós székemet, majd leültem. Összefont kézzel és lábbal hátradőltem a szék támlájára, felvontam a jobb szemöldököm, és így vártam Brian magyarázatát.
— Szóval? — kérdeztem nyugtalanul. Olyan ideges voltam. Azt hiszi ez a kis ficsúr, mivel ő a legtehetségesebb a suliban, bármit megtehet. Még azt is, hogy elcsábítsa Elitot. Apropó Eliot, mi baja lehet megint? Olyan furi... Mondjuk, ha jobban belegondolok, nem is tudom igazából, hogy milyen. Nem is ismerem!
Hát, nem olyan nagy baj, hiszen az ember ilyenkor mutatja ki a foga fehérjét, mikor járnak, nem? Úgy felidegesít, hogy olyan tanácstalan a férfiakkal kapcsolatban.
— Mit akarsz tudni? — kérdezte Brian nyugodtan.
— Mindent. — A hangomban érezhető volt, hogy nincs türelmem arra, hogy játssza itt a hülyét. — Pontosabban azt, hogy mi van köztetek — helyesbítettem.
— Hát, tudod, eléggé szoros a kapcsolatban vagyunk. — Na, mondd már! Kezdett remegni a kezem.
— Szinte kiskora óta együtt vagyunk. — Kiskora óta? Ezek hamar kezdték.
— Térj már a lényegre! — kiabáltam rá torkom szakadtából.
— Jól van, nyugi! Csak szép lassan — húzta gúnyos vigyorra a száját. — Eliot a legfontosabb ember a világon számomra. — Itt még lélegezni is elfelejtettem, s lesütöttem a szemem. Kavarnak? Járnak? Vagy... Mit tudom én! — kaptam idegbajosan a fejemhez.
— Nyugi, valamit nem mondtam. — Itt egy kis hatásszünet, mitől már a szemem majdnem kiesett, annyira kidüllesztettem. Látszik, hogy élvezi, ha húzza az agyam.
— Tudod, mi a legmeglepőbb? Az, hogy a szüleink egyek, és hogy a bátyja vagyok — mondta nevetve, majd kisétált a szobámból, én pedig elnyílt szájjal néztem a csukódó ajtót.
,,Testvérek?!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése