Eliot
Olyan ideges vagyok, ez a korsó nem akar sikerülni. Furán eldeformált alakja van, ha így folytatódik, és nem fejlődök semmit, biztos, hogy meg fogok bukni agyagozás órából. Hogy minek is vettem fel ezt a tantárgyat? Megvan, azért, mert régebben Brian is járt ide, ő tökéletes volt mindenben és még mindig az, túl akartam szárnyalni. Segítséget kell majd kérnem tőle, bár nem tudom, hogy segítene-e. Mostanában olyan, mintha haragudna rám, valami böki a csőrét, de nem fogok rákérdezni. Elmondja, ha akarja.
— Hé! — hallottam meg a hátam mögül két fiú beszélgetését. — Hallottad, hogy Ian és a fura Eliot járnak? — Ian tényleg nagyon népszerű lehet, és hogy felvállalta a kapcsolatunkat... Kedves volt tőle.
— Na, ne! — hüledezett a harmadik fiú, aki akkor lépett oda hozzájuk.
Mindegy. Nem érdekel, értelmetlen alja nép, ahogy Brian fogalmazna. Vajon mi történhetett Iannel és Briannel, verekedtek volna?
— Eliot — bökött oldalba valaki. Ki lehet az, ha mindig megzavarnak, nem tudok koncentrálni. Hátranézetem, és kiderült, hogy Kley az, aki megbökött. Vigyorogva integetett. Atya úr isten! Mit akarhat? Olyan idegesítő a nyomulása. Nem tudom, mit ettem ezen a srácon, persze a külsejét leszámítva. Még mindig helyes, de Ian jobban bejön. Nem mintha Iannek a belső értékei keltették volna fel az érdeklődésem, de nála legalább érzem, hogy napról napra jobban szeretem.
— Azt szeretném, ha lefestenél.
Lefesteni? — néztem rá komolyan. Nem mindennapi alkalom, hogy felkérnek, hogy fessem le őket. Itt szinte mindenki utál, mert jobb vagyok, mint ők. Ki kell használnom ezt a lehetőséget!
— Rendben. Órák után a szobámban találkozunk — fordultam vissza a ,,korsómhoz". Végre újra lefesthetek valakit, Ian után senki mást nem festettem le. Legalább szórakozom egy kicsit.
***
— Eliot — lépett oda hozzám Ian, mikor óra után kiléptem a teremből. Megvárt — mosolyodtam el a gondolatra.
— Nincs kedved elmenni moziba? Van kimenőm, és ahogy tudom, neked is.
Moziba? Ez most komoly? Hát nem tudja, hogy nem szeretem a mozit? Amúgy is, jobb dolgom is van, le kell festenem Kleyt.
Felvettem a szokásos pókerarcomat, és úgy válaszoltam neki.
— Nincs, van jobb dolgom is. — Remélem, hogy Kley késik, vagy valami, mert ha akkor lesz a szobámban, mikor én nem, az ciki lesz.
— Mi? — nézett rám értetlenül.
Ez az értetlen arckifejezés, amiért imádok kétértelműen fogalmazni.
— Dolgom van valakivel — mosolyogtam rá sejtelmesen, majd elsétáltam mellette, és elmentem a szobába.
Szóval? - léptem be a szobába. Hol kezdjem a takarítást? Nem hagyhatom, hogy azt lássák, rendetlen vagyok. Nem mintha érdekelne, hogy mit mondanak rólam.
Gyorsan összetakarítottam, az ágyon lévő gyűrődéseket kisimítottam, a szennyest a szennyestartóba dobáltam. Elővettem a festővásznam, festékeket és ecseteket. A szekrény aljából előkotortam egy elhasznált pólót, szinte már rongyosnak mondható.
Hol lehet már? — néztem rá az órámra, miközben leültem az ágyra.
Hátradőltem a puha ágyra, és beleszagoltam. Hmm, Ian illata még mindig érezhető rajta, akár egész nap elszagolnám. Ez az illat olyan férfias, csábító és bódító is egyben. Imádom...
Hirtelen felültem az ágyon, mert kopogást hallottam az ajtó felől.
— Ki az? — kérdeztem unottan.
— Én — hajolt be az ajtón Kley, majd belépett rajta. — Bocs, hogy ilyen későn jövők, de a bátyád feltartott... Elárulnád, hogy mit csinálsz? — kérdezte tőlem. Nem látszik, hogy mit csinálok? Bemérem, hogy melyik szög is lenne a legkedvezőbb a számára.
Ahj, nem tudok dönteni.
— Azt nézem, hogyan is festhetnélek le, ötlet?
— Ahogy akarod — rántotta meg a vállát. — Elvégre te vagy a művész — vetett rám egy csábító mosolyt.
— Ülj le, úgy jó lesz — mondtam unottan, majd az ágyra mutattam, mert az én székemen és a gurulós széken kívül nincs több szék. A gurulós széken egy kicsit röhejesen nézne ki. Iant az én székemben festettem le, addig én álltam, de Kley nem fontos személy, nem adom át csak úgy a helyem. Leült, majd rám mosolygott és rám kacsintott.
— Amúgy — kezdtem el vele beszélgetni, miközben festettem —, nem tudod, hogy miért haragszik rám Brian? Vagyis nem tudom, hogy haragszik-e, csak érzem.
— Nem — válaszolta —, de azt tudom, hogy milyen jól áll neked az a ruha, ami rajtad van.
Ezután nem beszélgettünk, öt óra alatt végeztem is, mivel állandóan megmozdult, hogy rám kacsintson. Milyen idegesítő.
— Végeztem, gyere, nézd meg! — intettem a kezemmel.
Odabillegett hozzám, majd ránézett a festményre, és gödröcskék jelentek meg az arcán.
— Nagyon jó lett, sőt, elképesztő! — hajolt közelebb, majd egy puszit lehelt az ajkaimra. Mi a fene?
— Aha, értem, kösz — álltam fel a székről, és megindultam az ajtó felé, hogy kinyissam neki az ajtót.
— Várj! — állított meg. — El kell neked mondanom valamit, gyere, ülj ide mellém — paskolta meg az ágyon a mellette lévő helyet.
Mikor ült ez le? Mindegy. Leültem mellé, reméltem, hogy gyorsan elmondja, amit akar, elrontja a szobám hangulatát. Olyan komor lesz tőle és ijesztő. Ránéztem mondván, hogy nyugodtan mondhatja.
— Szeretlek — nézett mélyen a szemembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése