Ian
Drága édesemnek köszönhetően délután a hülye Chad nyavalygását kellett hallgatnom, miszerint ő nem akar horrort nézni, inkább egy kis akcióhoz volna kedve. Amit persze utálok, ezért egy heves vitába kezdtünk, és a végén nem néztünk semmit.
Másnap az egyik leghülyébb órával kezdtem, ami persze kötelező volt. Persze, hiszen a művészek minden álma, ha kedden kora reggel megfuttatják.
Lehuppantam az öltözőben lévő padra, majd szétterültem rajta, mire Tony rám ugrott. Oda meg vissza vagyok, hogy már nem haragszik, de kevésbé fájdalmasan is kifejezhetné a szeretetét.
Nehezen lelöktem magamról, minek következtében a földön landolt.
Nyöszörögve ült fel törökülésbe,… majd megvillantotta a makulátlan, fehér fogát.
— Mizu, te búza? — mondta idegesítően széles vigyorral az arcán. Hirtelen késztetést érzeztem arra, hogy Tonynak bemossak egyet, de mivel jó fiú vagyok, megnyugodtam.
— Semmi — vontam vállat, majd előszedtem a ruhá(i)m. Tony visszavándorolt a helyére, és ő is elkezdett öltözni.
Épp a pólót vettem fel, mikor Eliot is belépett az öltözőbe. Odavánszorgott a sarokban lévő kis padra, majd lehámozta magáról először a pólóját, és elkezdte keresni a másikat, amit tesire használ.
Minden egyes kis mozdulatát árgus szemekkel kísértem.
Pfú, az arcom... Éreztem, hogy egyre vörösebb, a nadrágom meg nem mertem átcserélni. Túlságosan bekeménykedtem. Megnyaltam az alsó ajkam, és erős késztetést éreztem, hogy Eliotot leteperjem.
Nagy levegőt! Nyugi, Ian. Itt nem teheted azt vele. Talán egy csók, de az sem ajánlott, mert akkor nem bírod majd abbahagyni.
Hogy baszódná' meg Eliot, teljesen felforrósodtam pusztán attól, hogy átöltöztél.
Gondoltam, kimegyek a vécére csillapítani a kellemetlenséget a gatyámban, ezért megfogtam a sportnadrágom, majd kimentem vécére.
Bementem az egyik fülkébe, majd könnyebbítettem magamon.
Visszamentem az öltözőbe, mire a haverok hatalmas nevetésbe kezdtek.
— Mi az? — vontam fel a jobb szemöldököm.
— Hangosan nyögsz, Ian — fogta a hasát nevetés közben Oliver. Teljesen elképedtem. Ezek hallották? Ha ők hallották, akkor más is. Lehet, hogy Eliot is...
Ijedten néztem Eliotra, aki csak halványan mosolygott.
Szégyenemben lesütöttem a szemem, majd kimentem a folyosóra, hogy ne lássam azokat a tekinteteket.
Nekitámaszkodtam a falnak, majd elővettem a telefonom, és dobtam egy üzit Chadnek, hogy mekkorát égtem.
Felnéztem, és Eliot gúnyos arcával találtam szemben magam.
— Hali — vakartam meg idegességemben a tarkóm.
— Szia, te kanos — nevetett fel. Ettől csak mosolyogni tudtam. Olyan aranyos, mikor nevet.
Lehajoltam hozzá, majd egy szájra puszit adtam neki. Visszaegyenesedtem, és mulatva néztem Eliot döbbent arcát.
— Az ám, szóval vigyázz! — hahotáztam. Erre ő is csak elmosolyodót, majd oldalra kapta a fejét, és intett Briannek. Én is biccentettem neki, mire ő is mosolyogva odakiáltott.
— Császtok, gerléim! — nevetett, majd megálltak a haverjával, és elkezdtek dumálni.
Visszafordultam Eliothoz, aki visszanyerte szokványos arckifejezését.
Most jutott eszembe!
— Eliot, miért is nem mondtad, hogy Brian a bátyád? — Erre gúnyosan elmosolyodott, majd megvonta a vállát.
— Akkor hogyan lettél volna féltékeny? — He? Erre ment ki a játék? Erre csak helyeslőn bólintottam, majd bementünk a tornaterembe.
Lehet perverzség, de direkt lemaradtam, hogy azt a formás hátsóját vizslathassam.
Beálltam, és kezdetét vette a mozgás... Oké, le szoktam menni hétvégén az edzőterembe gyúrni, de az nekem bőven elég! Sőt, sok is. Így is elég izmos a felsőtestem, de nem csak az, ha értitek.
Miután vége lett ennek a tök felesleges órának, visszaöltöztem, és mentem matekra, amit szintén utálok. Sőt, mindegyiket utálom! Ezzel az iskolával együtt! Miért nem mehetem egy egyszerűen fősuliskolára? Ja, mert anyunak szemüveget kellett volna vennem, hogy észrevegye, hogy nem vagyok ide való. Festészetből is azért nem húznak meg, mert a tanárnő minden egyes kis mesémet beveszi a szar festményeimről. És így jött létre, hölgyeim és uraim, Ian Chaster, a művész, a legjobb, a legtökéletesebb, a zseni és a cuki.
Ezen a gondolatomon akaratlanul felnevettem, mire az egész osztály — matektanárostul — felém vetette a tekintetét.
Lejjebb csúsztam a székemen, mert legszívesebben most eltűntem volna.
— Ian, gyere ki a táblához! — utasított Mr. Schuster.
Félve kimentem, majd boci szemekkel néztem a tanár úrra. Természetesen felelnem kellett, hiába volt aranyos mosoly, szépen nézés, de még a szempillámat is meglebegtettem.
Hála istenek Diana — egy exem — súgta a válaszokat. Még mindig belém van zúgva...
Mindegy, hála neki négyest kaptam, így nem csúszott le az átlagom hármasra.
Ezután még végigszenvedtem kettő kötelezőt, majd jött a szobrászkodás, amit apám tanít. Ó, ne! Hétvége óta nem beszéltem vele. Tuti tudja már!
Óra előtt bementem az irodájába, hogy ne mondja azt, hogy még nem is keresem.
— Szia, apu — ültem le az asztala előtti székre. Apu kissé feszülten nézett rám, majd magára erőltetett egy vigyort. — Jól vagy? — fürkésztem idegesen. Mi van, ha tudja? Az az életem végét jelentené.
— Ne butáskodj, Black Star — vakarta meg idegesen a fejét. Kiskoromban imádtam a Soul Eathert, ezért kikértem magamnak hogy így hívjanak, de már igazán abba hagyhatná. — Tökéletesen vagyok. De most menjünk órára — állt fel, majd kiment az irodából. Utána mentem, mert így már késtem.
Bementem a terembe apámmal párhuzamosan, majd leültem, ő meg magyarázta, mit hogyan.
Amúgy nem hiszem el, hogy itt mindenki olyan hülye, hogy nem veszi észre, hogy apámra mennyire hasonlítok. Meg úgy hívja mindenki, hogy Mr. Chaster, meg engem is Chasternek hívnak, de még nem esett le nekik.
***
Másnap reggel, mikor mentem Eliot szobája felé, megláttam egy idegen arcot kijönni egy szobából. Új lehet?
Mogyoróbarna haja volt, és az a szinte már átlátszó kék szeme. Ez a fiú... Még Eliotnál is alacsonyabb. Szerintem épphogy súrolja a százhatvanat.
Ásítozva közeledet felém egy piros bokszerben és egy fekete trikóban. Na, legalább izmos!
Muszáj megtudnom, ki ez.
— Reggelt' — köszöntem neki, mire ijedten felém kapta a fejét, majd elmosolyodott. Teljesen elakadt a lélegzetem. Tök aranyos, mikor mosolyog. Szinte ragyog.
— Jó reggelt neked is — jött oda hozzám. — Mi a neved?
— Hívjál Iannek — nyújtottam a kezem, amit megrázott.
— Keith — vigyorgott szélesen, és ami a legdurvább, nem erőltetetten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése